Tűzzel fixál hajat ez a borbély

Ennél a kreatív palesztin borbélynál egyedi módon valósul meg a haj fixálása, a végső simítás. Zselé helyett tűzzel igazítja be a frizurát.
Tűzzel szárítja be a hajat

Ramadan Adwan a neve annak a palesztin borbélynak, akinek vendégei igen bátrak, hiszen engedik, hogy tűzzel állítsa be hajukat a tökéletes formára.

A borbélynak a Gázai övezet Rafah nevű városában található egy üzlethelyisége, ahol mindennapi munkáját végzi. Az átlagos borbélyoktól viszont nagyban megkülönbözteti őt az a kreatív ötlete és újítása, hogy a hajvágás végső símításképp tűzzel fújja be a frizurát. Természetesen ezt nem úgy kell elképzelni, hogy leégeti vendégei haját, hiszen akkor nem lenne túl sikeres.

Ramadan Adwan óvatosan alkalmazza a nyílt lángot, ötlete pedig a gyakori áramhiányból adódott, amely megakadályozta a hajszárító használatát. Ezért tehát ezzel a veszélyes módszerrel szárítja be és fixálja a hajakat.

Persze ehhez szüksége van egy speciális ápoló balzsamra is, amit a vágás és fésülés után a hajra ken, hogy az ne boruljon teljesen lángba.

A borbély elmondása szerint valóban újat és kreatívat alkotott, ráadásul ezt a módszert nem sokat tudják utánozni, hiszen átlagon felüli bátorság, figyelem és érzék is kell a tűz megfelelő használatához, nehogy kárt okozzon.

Kapcsolódó cikkek

A monitorbámulás 3 súlyos következménye

A monitorbámulás 3 súlyos következménye

Milyen testi változásra számíthatsz, ha sokáig ülsz a monitorok, tévék előtt?

Vénusz képek modern változatai

Így néznek ki a híres Vénusz festmények modern, Photoshop változatai

Lauren Wade az az amerikai fotós, aki újraalkotta a nőket ábrázoló festményeket.

Híres alkotások hajra festve

Haj, mint festővászon

Élnek olyan kreatív fodrászok közöttünk, akik híres festményeket festenek rá ügyfeleik hajára.